Bár már tizenévesen tudtam, hogy pszichológus szeretnék lenni, végül elég sokáig tartott, míg ezen belül megtaláltam azt a területet, ami valóban a maga teljességében foglalkozik az ember döntéseivel, cselekedeteivel, kapcsolataival és az ezek mögött álló mintázatok és hitrendszerek szövedékével.

Ez az ökopszichológia: a pszichológiának az az ága, ami kimozdul az ember fejéből, és figyelembe veszi környezetét; ráadásul nemcsak a szűkebb és tágabb emberi kapcsolatait, mint például a családja vagy a társadalom, amiben él, hanem el- és felismeri, hogy az egész természeti világgal is kapcsolatban állunk. Hiszen a természet nem „odakint” van, hanem mi is a részei vagyunk, hat ránk többek közt a levegő- és anyagcsere útján, ciklikus váltakozásaival – még akkor is, ha mindent megteszünk, hogy mesterségesen elzárjuk magunkat tőle.

Ezek a gondolatok alapjaiban változtatták meg az ember és a világ kapcsolatáról, valamint az ökológiai válságról, és az ebből kivezető útról való szemléletemet. Az egyén és a bolygó egészsége végső soron nem választható szét egymástól, a gyógyulás csak együttesen képzelhető el. Az Ökopszichológiai Intézet pszichológusoknak szóló módszerspecifikus képzése adott olyan elméleti keretrendszert és gyakorlati eszközöket, hogy pszichológusként a kliensekkel való – általában szabadban végzett – munkámban, csoportos workshopjaimon, pszichoedukációs jellegű előadásaimon és most már Zöld lélekkel – Kapcsolódj újra az ökopszichológia segítségével című könyvem által is.

Megtiszteltetés, hogy az idei Világeleje Ünnep inspirációjaként ez a könyvem szolgál, és nagyon várom, hogy több, hasonlóan élő rendszerekben gondolkodó és cselekvő ember is megoszthassa üzenetét az esemény közönségével. Bízom abban is, hogy a résztvevők felvehetik nem emberi létezők szemszögét, hogy aztán visszatérve emberi bőrükbe már egy kicsit jobban helyükön érezzék magukat az élet szövedékében.