A Világeleje Ünnepen a résztvevők egy teljes napra az ötven évvel későbbi világunkba, 2075-be repülnek, ahol már nem jelent súlyos fenyegetést az ökológiai válság. A rendezvény első felében különféle tudományterületek képviselői 2075-ből üzenve számolnak be arról, hogy az emberiségnek miként sikerült elérnie a Nagy Fordulatot.
A rendezvény második felében pedig minden megjelentnek lehetősége nyílik részt venni egy képzett facilitátorok által vezetett műhelymunkán. Ennek során mindenki aktív részese lehet kedvező, ám mégis a valóság talaján maradó jövőforgatókönyvek felvázolásának.

Villamosmérnök vagyok, egy tervezőirodát vezetek. Szabadidőmben mozgásimprovizációval, kontakt tánccal és önismereti folyamatokkal foglalkozom, illetve ilyen témájú workshopokat[…]