Bár már tizenévesen tudtam, hogy pszichológus szeretnék lenni, végül elég sokáig tartott, míg ezen belül megtaláltam azt a területet, ami valóban a maga teljességében foglalkozik az ember döntéseivel, cselekedeteivel, kapcsolataival és az ezek mögött álló mintázatok és hitrendszerek szövedékével.

Ez az ökopszichológia: a pszichológiának az az ága, ami kimozdul az ember fejéből, és figyelembe veszi környezetét; ráadásul nemcsak a szűkebb és tágabb emberi kapcsolatait, mint például a családja vagy a társadalom, amiben él, hanem el- és felismeri, hogy az egész természeti világgal is kapcsolatban állunk. Hiszen a természet nem „odakint” van, hanem mi is a részei vagyunk, hat ránk többek közt a levegő- és anyagcsere útján, ciklikus váltakozásaival – még akkor is, ha mindent megteszünk, hogy mesterségesen elzárjuk magunkat tőle.

Ezek a gondolatok alapjaiban változtatták meg az ember és a világ kapcsolatáról, valamint az ökológiai válságról, és az ebből kivezető útról való szemléletemet. Az egyén és a bolygó egészsége végső soron nem választható szét egymástól, a gyógyulás csak együttesen képzelhető el. Az Ökopszichológiai Intézet pszichológusoknak szóló módszerspecifikus képzése adott olyan elméleti keretrendszert és gyakorlati eszközöket, hogy pszichológusként a kliensekkel való – általában szabadban végzett – munkámban, csoportos workshopjaimon, pszichoedukációs jellegű előadásaimon és Zöld Lélekkel című oldalamon és Instagram csatornámon is tudom ezt a szemléletet hitelesen képviselni.

Takács-Sánta András Világeleje könyvében egyik kedvenc pszichológusomat, Erich Frommot idézi:

akiben a válság fölébreszti a felelősséget, az kénytelen prófétává válni, más lehetősége egyszerűen nincs.

Engem többek közt ez a gondolat indított arra, hogy minden lehetőséget megragadjak, hogy a cselekvő reményt bemutassam másoknak, és saját életemben, családom mindennapi szokásaiban is igyekezzek megélni. Ez az, ami miatt a Világeleje Ünnep szervezésében is részt veszek, és előadóként is képviselni szeretnék.

Meg persze a két kisfiam, akikre szeretném, hogy egy élhető jövő várjon, és hiszem és tapasztalom, hogy lassan, kis lépésekben folyamatban van egy szemléletváltás, amit egyre többen képviselünk. Nem azért, hogy megmentsük a bolygót, vagy hogy elkerüljük az ökokatasztrófát, hanem egyszerűen azért, hogy egy teremtett élőlényekhez méltó, valóságosabb és őszintébb életet élhessünk, ahol kevesebb a szorongás és több a bizalom.