Tkacsik Márta a kassai Safárik egyetemen végzett, elméleti matematikusként. Komplett gráfok, azaz komplex hálózatok színezési problémáival foglalkozott.
1989-ben kezdett számítógép-hálózatokkal foglalkozni – a legelsők között, az akkor még a világban sem igazán ismert Internettel.
Nagyvállalatoknak tervezett digitális hálózatokat, dolgozott ki informatikai és e-busines stratégiákat és innovatív megoldásokat, hazai és nemzetközi projekteken.
Minél többet dolgozott a digitális világ építésén, annál nagyobbak lettek a kertjei, ösztönös egyensúlyként, kezdve a belvárosi körfolyosó ládáitól, eljutva egészen a Patikakertig.
Tizennégy éve teljesen otthagyta a virtuális világ építését, és „visszatért a valóságba”, előtérbe helyezve a mindvégig benne munkáló női gondoskodó lényt.
Elmondása szerint már semmi mással nem szeretne foglalkozni, kizárólag az Élettel. Létrehozta a Patikakertet, ami egy életgazdag, teljesen vegyszer nélküli, öthektáros regeneratív kisgazdaság, a természet és ember sokféle együttműködésének fizikai, szellemi és lelki tere.
Márta célja a minél gazdagabb élettér kialakítása az egyre több növény, állat és más élőlénytársunk számára, és ezzel tápanyagdús, egészségvédő élelem előállítása az ember számára.
Esszéket ír, kertészkedni tanít, komplex témákban tart előadásokat, tagja a Talajmegújító Gazdák Egyesületének.














