Világeleje Ünnep 2075

2025. November 15-én a budapesti Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnáziumban, az első Világeleje Ünnep rendezvényen egy teljes napra az ötven évvel későbbi világunkba repültünk, ahol már nem jelent súlyos fenyegetést az éghajlatváltozás. Ahol nem pusztítjuk tömegesen élőlénytársainkat. Ahol a gazdasági növekedés helyett az emberhez méltó életre összpontosítunk. Ahol nincsenek ordítóan igazságtalan jövedelmi és vagyoni különbségek.

A nap első felében nyolc kiváló szakember szólt hozzánk 2075-ből: elmondták, hogyan tudtunk úrrá lenni a mai civilizációs válságon. Ezt követően jövőalkotó műhelyekre került sor, ahol minden résztvevő hozzátette a maga ötleteit egy élhető jövő formálásához. A nap végén pedig bejelentettük, hogy a Kisközösségi Program 17 év után kitágítva fókuszát, Világeleje Közösség néven folytatja működését és bemutattuk a vilageleje.hu weboldalt.

A Világeleje Ünnep 2075 előadói

Antal Miklós

ökológiai közgazdász, kutató

Kónya Máté

ifjúsági előadó

Köves Alexandra

ökológiai közgazdász

Kőváry Zoltán

klinikai szakpszichológus

Michaletzky Luca

ökopszichológiai szemléletű pszichológus

Orosz Katalin

klinikai szakpszichológus

Takács-Sánta András

humánökológus

Zlinszky János

ökológus

A Világeleje Ünnep 2075 házigazdái

Fait Federika

fenntarthatósági szakértő, a HVG zCast podcastjának műsorvezetője

Litkai Gergely

humorista, a Zöld Válasz podcast műsorvezetője

A Világeleje Ünnep 2075 jövőalkotó műhelyeinek facilitátorai

Gáspár Judit

egyetemi docens

Győri Zsuzsanna

egyetemi oktató

Hende Szabolcs

villamosmérnök, közösségi facilitátor

Holics Szilvi

kommunikációs szakember

Ila Ildikó

közösségi facilitátor, méhész, vendéglátó

Incze Gáspár

szervezetfejlesztő, tudatedző

Kiss Gabriella

ökológiai közgazdász

Nemes Csaba

meteorológus

Révai Mátyás

környezetkutató, humánökológus, közösségi facilitátor

Rónaháty Zsófia

közösségi facilitátor

Szeszlér Vera

tartalomdesigner

Tornóczi Zsófia

társadalmi innovációs szakértő, képző, szervezetfejlesztő

Werlein Anna

biológus

Zimmermann Dániel

ökológus, közösségi facilitátor, mentálhigiénés szakember

A Világeleje Ünnep 2075 utózöngéi

Antal Miklós előadásának leirata

Íme a leirata Antal Miklós előadásának, amely a Világeleje Ünnepen hangzott[…]

Utózönge: Világelejéről egy világvégi kávézóban

Miért lett a Kisközösségi Programból Világeleje Közösség? Mi történt a Világeleje[…]

Utózönge: Megalakult a szentendrei járás Világeleje Közössége!

Megalakult a Világeleje Közösség a Szentendrei járásban is. A Világeleje Ünnep[…]

Utózönge: Elindult a Világeleje Közösség győri csapata

Az Ünnep folyománya az a nagyszerű, mintaértékű kezdeményezés is, amely Győrben indult. Nézzétek[…]

Utózönge: Az Ünnep három résztvevője a HVG zöld podcastjában

Két nemzedék a zöldmozgalomról: az egyik idősebb előadó, Zlinszky János és[…]

Utózönge: Ötven év múlva, ugyanitt – beszámoló az Országút folyóiratban

Hardi Péter beszámolója az Ünnepről az Országút folyóiratban: Képzeljük el, milyen lesz a világ 2075-ben. Erre[…]

Telt házas a Világeleje Ünnep

Telt házunk van, minden jegy elkelt! Nagy hálával osztjuk meg, hogy[…]

Gyere velünk a jövőbe!

2076 nincs is olyan távol, mint gondolnád! Tarts velünk október 3-án, nézd meg, milyen lehet egy élhető jövő, és kapcsolódj másokkal, akik szintén erre törekednek!

Világeleje Ünnep 2075
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújthassuk neked. A sütik információkat tárolnak a böngésződben, és olyan feladatokat látnak el, mint például felismernek, amikor visszatérsz az oldalunkra, illetve segítenek nekünk megérteni, hogy az oldal mely részei érdekesek és hasznosak számodra. Az Adatkezelési tájékoztatónkért kattints ide.